2012. július 9., hétfő

Vízszőnyeg

Először arra gondoltam, hogy hívhatjuk vízágynak. Aztán a gyerekek egyből rávágták, hogy ez egy vízszőnyeg. Milyen igazuk van! Szóval arra biztatom a kedves olvasókat, hogy amennyiben minden körülmény adott, ezt a programot ne hagyjátok ki a nyári elfoglaltságok közül!

Szükséged lesz egy erős fóliára - mi takarófóliát használtunk, amit festéskor szokás - meg egy erős ragasztóra, egy tape-re.

A fóliát terítsétek ki, aztán hajtsátok félbe. Ha ez megvan, körben össze kell ragasztani a széleket. Ezt ketten könnyebb! Egy kisebb rést hagyjatok, ahol majd a slagot be lehet nyomni.


Amikor már a slag is benne van a zsákban, akkor nincs más hátra, jó sok vizet kell belefolyatni!
Előfordulhat, hogy közben észreveszed, hogy 1-2 ponton ereszt egy kicsit, ott egyszerűen meg kell erősíteni a ragasztást és kész. 
Hogy még izgalmasabb legyen a játék lehet beletenni pl. ételszínezéket, vagy konfettit, nekünk habszivacs pöttyök voltak itthon, azt dobáltuk bele.


Ha tele engeditek a nejlonszőnyeget vízzel, azzal nagyon jókat lehet játszani. Nálunk például volt "ki tud a pöttyre lépni", meg verseny, hogy a kiválasztott korongot ki tudja hamarabb végigúsztatni a szőnyegen. Volt hullámverés, meg tapicskolás, ugrálás. 
Szóval ez is egy egészen egyszerű és költségkímélő program, amiben az egész család részt vehet, és mindenki jól szórakozik majd. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése